Maria Eugenia Ignacia Augustina Palafox de Guzmán Portocarrero y Kirkpatrick.
III. Napóleon felesége, rövidebben Eugénia császárnő. Az uralkodó gyakran számított véleményére fontos ügyekben, de korabeli divatdiktátorként is figyelemreméltó, az ő nevéhez kapcsolódik pl. az abroncsos szoknya. Arról nem szól a fáma, hogy 1869-as isztambuli látogatásán mekkora szoknyát viselt, a háremlegenda szerint azonban neki szolgálták fel a Hünkar Begendi nevű ételt. A padlizsánkrémmel tálalt bárányragu állítólag annyira ízlett neki, hogy azonnal delegálta francia szakácsát, hogy tanulja el. Az Oszmán Birodalom 32. szultánja, Abdul-Aziz séfjének azonban esze ágában sem volt elárulni a titkot, és állítólag a következőt nyilatkozta recept helyett: egy udvari konyhafőnöknek nincs egyébre szüksége, mint a szívére, az orrára és szemére. Kösz. Valahogy azért a későbbiek során csak kiszivárgott, a klasszikus fogás Törökországban ma is az egyik legnépszerűbb. Eredetileg kimondottan nehéz, mivel a meleg padlizsánpüré besamelmártással és markáns sajttal készül. Én előbbit elhagytam, egy-két apróságot pedig saját ízlésemre formáltam, remélem, a szultán nem sértődne meg.
Hogy csak a szultán és Eugénia kedvence-e, vagy másé is, döntse el mindenki maga személyesen, október 2-án a Magyar Narancs 20. születésnapi buliján, ahol nemcsak a hünkar begendi hanem a chili&vanília is életre kel. Izgulok valamelyest, hogy nagytételben is ugyanolyan finomra sikerüljön, mint a családi kiszerelésben, profi segítségemmel együtt ezen leszünk. A török paprika már úton van Isztambulból (mai nappal megérkezett), a bárány helyett viszont marha lesz.
Hozzávalók (4-6 adag)
60dkg marhalábszár, felkockázva
1 nagy hagyma, finomra aprítva
4 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
1 doboz sűrített paradicsom
1 evőkanál pirospaprika
1 teáskanál őrölt római kömény
1 kávéskanál őrölt szegfűbors
1 kávéskanál őrölt fahéj
Kb. 3dl leszűrt húsleves
Só, bors, olaj
1kg padlizsán
1dl tejszín
5dkg reszelt kemény juhsajt (vagy parmezán)
Folytatás az eredeti oldalon – chiliesvanilia.hu