Macar Haberler – Török Hírek

Macar haberler Türk dilinde – Török hírek magyarul

Törökországig táncolja Debrecen és Magyarország hírét a Hajdú Táncegyüttes

A Debreceni Hajdú Táncegyüttest kérték fel, hogy képviselje hazánkat egy rangos nemzetközi néptáncfesztiválon Törökországban, Bursa városában. A versenyfesztiválon 25 együttes vesz részt a világ minden tájáról.

hajdusoktorokorszag3Péntek hajnalban indult útnak a Népművészet Európa-díjával is kitüntetett Debreceni Hajdú Táncegyüttes, hogy Magyarországot képviselje egy nemzetközi versenyfesztiválon Törökországban.

A magyar kulturális értékek közvetítése mellett célul tűzték ki, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) örömhírét és üzenetét – Mindenkivel, mindenkiNEK! – is továbbadják az ottlétük révén.

Már az utazás előtti utolsó táncpróbán magukra öltötték a NEK szimbólumaival ellátott pólókat és karkötőket, amelyeket örömmel viselnek majd a török forgatag utcáin is.

Miért példa és önmagában is üzenet egy ilyen csapat megjelenése? A tánc mindig az együtt mozdulást, az úton való együtt haladást vetíti elénk. A közösség, amely ebben a hivatástudatban jár, minden lépésével hitelesen közvetít a hitről, emberségről és szeretetről. A mi feladatunk pedig nem más, mint ezt a szeretetet vinni az emberek közé. Ez az igazi misszió.

A cikk folytatása – dehir.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on július 12, 2019 by in Kultúra and tagged , , , .

Navigáció

Naptár

2019. július
h K s c p s v
« jún   aug »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Statisztika * Istatistik

  • 397 516 látogató * ziyaretçi

Impresszum

A trhunews.wordpress.com weboldal a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének Tartalomszolgáltatási és Etikai Kódexét magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az oldal WordPress alapon működik. Az oldal tartalmával, esetleges hibás működésével kapcsolatos észrevételeit, panaszait kérjük, hogy a trhunews1@gmail.com címre küldje. Köszönjük, hogy olvasóink között üdvözölhetjük! Kérjük, hogy a cookie-kra vonatkozó figyelmeztetésünket olvassa el, és ha egyetért vele, szívesen látjuk, böngésszen nálunk, kérdezzen tőlünk. Hoşgeldiniz!
%d blogger ezt kedveli: