Macar Haberler – Török Hírek

Macar haberler Türk dilinde – Török hírek magyarul

Őrizetbe vették egy kurdbarát török lap több dolgozóját

140207-icerikTörökországban őrizetbe vették az Özgürlükcü Demokrasi nevű kurdbarát újság és a nyomdája két tulajdonosát és további hét alkalmazottját a kiadvány isztambuli épületeiben szerdára virradó éjjel tartott razzia során – jelentette az Evrensel török ellenzéki napilap, amelynek beszámolója szerint a hatóságok mintegy két és fél órán át tartották házkutatást a nagyváros Beyoglu körzetében található épületekben.

A kormánykritikájáról elhíresült Cumhuriyet török újság úgy tudja, hogy az Özgürlükcü Demokrasi szerkesztőségének és nyomdájának élére az állami vagyonkezelő, a Megtakarítási Betétbiztosítási Alap (TMSF) megbízottat nevezett ki. Az Evrensel megkereste a TMSF-et, de az nem erősítette meg az értesülést. A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) Twitter-fiókján reagált a történtekre. Mint írták: a szabad sajtót, amelyet a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nem tudott megvásárolni, nem tudott elhallgattatni, a megbízott révén igyekszik megszerezni. “Az Özgürlükcü Demokrasit és nyomdáját, amely az igazságot juttatta el a néphez, nem lehet elhallgattatni és bezáratni” – fogalmaztak.

Az Özgürlükcü Demokrasi a 2016. július 15-ei puccskísérlet után bezáratott kurdbarát lapnak, az Özgür Gündemnek az utódjaként működött. A múlt héten a kormányhoz és a Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz közelálló Demirören csoport megvásárolta a tekintélyes Hürriyet napilapot is birtokló Dogan Holding összes sajtóorgánumát. Az adásvétel tehát a Hürriyeten túl a Dogan hírügynökséget, a CNN Türk hírtelevíziót, a Kanal D televíziót, és a nagyvállalat minden egyéb televízióját, újságját és folyóiratát magában foglalta. Az üzlettel a Demirören átvette a Dogan Holdingtól a legnagyobb törökországi médiacsoport címet.

A lépéssel Törökország 29 napilapjából (a sport-, a gazdasági és az idegen nyelvű újságokat leszámítva) 21 kormányközeli kézbe került. A példányszámok tekintetében a kormánypárti lapok aránya eléri a 90 százalékot is. A 2016-os puccskísérletet követően a török kormány terrorpropaganda címén több mint száz újságírót börtönbe záratott és hasonló nagyságrendben sajtóorgánumokat szüntetett meg, köztük kurd érdekeltségűeket is. A tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat és a hatalomátvétel támogatóit sújtották, hanem a Törökországban 1984 óta fegyveres függetlenségi harcot vívó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szimpatizánsait is.

Az Európai Unió több vezető politikusa, valamint emberi jogi szervezet azzal vádolja Erdogant, hogy ürügyként használta és használja fel az incidenst az ellenzéki hangok elnémítására. Mindazonáltal a PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tekinti. Az Özgürlükcü Demokrasi elleni mostani fellépés indítéka ugyanakkor a sajtóbeszámolók alapján nem ismert. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet sajtószabadságról készített rangsorában 180 ország között Törökország a 155. helyen áll.

A cikk forrása – hirado.hu

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Alapinformációk

This entry was posted on március 29, 2018 by in Törökországi hírek and tagged , , , , .

Navigáció

Naptár

2018. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Statisztika * Istatistik

  • 275 020 látogató * ziyaretçi

Impresszum

A trhunews.wordpress.com weboldal a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének Tartalomszolgáltatási és Etikai Kódexét magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az oldal WordPress alapon működik. Az oldal tartalmával, esetleges hibás működésével kapcsolatos észrevételeit, panaszait kérjük, hogy a trhunews1@gmail.com címre küldje. Köszönjük, hogy olvasóink között üdvözölhetjük!
%d blogger ezt kedveli: